"Két ember között a legrövidebb út egy mosoly."
"Ne félj hát, mert veled vagyok... Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak, az enyém vagy Ha tengereken kelsz át veled leszek És ha folyókon, nem borítanak el ... Mert drága vagy szememben, mert becses vagy nekem És szeretlek!"
Azt mondják a szerelem szép, De idővel csak széttép... Gondolkodsz hol rontottad el, De a magányodra csak a csend felel. Nem érted miért kellett hogy elhagyjon? Nem érted miért kellett hogy szíved megszakadjon? Húzz hozzá a szíved, s közben remeg a tested, Sírsz mert még mindig szereted. Csak az ő jelenlétét keresed. Körbenézel de egyedül állsz, Lassan élő halottá válsz... Szíved dobogja sosem leszel boldog, Szemedben csak a könny csillog. Ennyi volt már nincs remény, Nincs az életetben többé fény...
A szerelmes és a kedves!
Sietve nézi, most ő is a hegyeket Magamba, talán ezen örömömbe nevetek Változik az út, felfelé visz az ösvény Most megdőlni látszik mindenegyes törvény Megjön a busz, visz oda ahova vágysz S most először nem embereket, hanem engem látsz Csillog a szemedben, a fájdalom és a kétségbe esettség Talán még arra, hogy újra vele legyek van lehetőség Most változik a jármű, sárga lesz a színe De ő máris egy új gépen, s viszi őt szíve S újra busz lesz, s az ismeretlenek nem is hozzák őt lázba Bár most nem a teste, ami didereg, fázva Várja, hogy újra bele rejthess a kedves képét S újra vele mondhassa, érhesse el az ismeretlenek végét S kusza utak vezetik egyre közelebb Az előtt mikor megnyomta a csengőt, örömében nevetett De most fáj, szinte éget a gomb De nem ez lesz úgy érzi, mára már csak a gond S léptek törik meg a csendet Próbálja a kuszaságban megtalálni a rendet Jön az első pillantás a felismerés perce Nem tudja, hogy mi vár rá de erősnek mutatja a lelke Mélyen belenéz a szemébe s lobog benne a szerelem S reméli arra amit tett lesz még kegyelem És lép a karja átöleli a testét Ez talán egy picit jobbra válthatja kedvét Zokogva tör ki belőle az össze bánat S elsorol néhány okot, aztán kitudja még hányat De most úgy érzi nem jön a válasz S most a kedves csak félelmet áraszt Remegni kezd a kéz, a láb és az egész test fél Halkan egy kérést kezd mormolni még Jön az első hang, a kedves is most szót kér De ettől a hangtól már jót nem remél Nem mond ő sokat, csak egy kérdéssel fordul hozzá Miért? És eltolja magától, lecsúszik a kar a testről A felismeréstől remegve, próbál hangot kovácsolni a szenvedésből Elkezdené a mondókát, de nem ér a végére Nem gondolt másra csak az előtte álló szerelmére A kedves most nyugodtan végig mondja amit akar Magából a szerelem az egyetlen amit eltakar Nem hagyhatja, hogy bármi is megállítsa Hogy életében először az érzelmeket ki ne zárhassa Nem akarja most érteni a tettét És lassan hátra lép, hogy ne lássák a szemét Hogy miért az titok marad egy életre Hogy ne legyen indok az élete legfájdalmasabb tettére Most már ellép a kedves teljesen tőle De nem csak a teste a remény is eltűnt mellőle Most ő is hátra lép és behúzza az ajtót Úgy érzi, hogy nem mentette volna meg őt semmi sem a bajtól Zokogva, megy az utcán megteszi ugyanazt az utat haza De útközben most sincs senkihez sem egy szava Zakatol most minden a fejében Nem találja helyét most úgy érzi a testében Egy idegent lát most maga helyett De most már nem tud reménykedni abban, hogy újra nevet Most csak fekszik az ágyon a kedvesre gondol szüntelen S úgy néz egy régi képre, mintha erőt gyűjtene De hogy mi történt a sötétben talán nem tudja meg soha Talán titok marad, s így száll tova S jön az este és értetlen emberek fekszenek most ágyban A szerelmes és a kedves de külön szobában Most egymásra gondolnak, és mindketten érzik Szinte hallják, hogy a másik hogyan lélegzik Most becsukódik mindkettejük szeme S lelkük szárnyal, s egymásra talál a kettőjük keze Egy simítás a másik arcán és egy lopva tett gyors csók S mindkettő rég érzett ily felemelőt, ily jót De nyílinak a szemek, s reppen szét a két lélek De egyik sem érti, hogy mit tett A szerelmes most még mindig az ágyában ül S a kedves az akinek lelke története most papírra vetül...
Csalódás
Nem érdemes szerelmesnek lenni, Virrasztani sok-sok éjszakát, nem érdemes könnyet ejteni, Hisz minden nyár úgyis tovaszáll. Nem érdemes levelet írni, Hiába könny és vallomás. Nem érdemes szerelmesnek lenni, Hisz a vége úgyis csalódás.
„Égess el engem, temess el, ölj! Tépd ki a szívem, ajkad pöröly Mely lelkem tarka álmait összezúzza, Kegyetlen vagy, Fekete múzsa! Te, szívem könyörtelen vágya, Te, kínom színtiszta nektárja. Lángra gyújtod testem sejtjeit, Eldobatod velem lelkem elveit, Csakhogy láss elhamvadni engemet, Én pedig örömmel adom át éltemet csak Neked!”
„Lesújt rám pillantásod tiszta fénye, Szikrázó szemeid mély tűzben égve viszonozzák tekintetemet! Eltemet és feltámaszt egy pillantásod, Végigsimít szívemen minden mosolyod Őszinte melege és lénye. Ajkad forrósága eléget, felemészt, Egy apró sóhajtásod minden józan észt elveszejt belőlem örökre.”
„Vasbilincsként fonnak körül karjaid, Levegőt nem kapok nagyon rég, Ajkad forrósága égeti bőrömet, Lángbaborul szememben az ég. Hajad puha örvénye hívogat, Oh Uram, oly szívesen belefulladnék!”
Tedd meg! Kínozz engem, vidd lelkem a pokolba szerelmem! Ez a szerelmed? Add nekem! Hátha akkor célt nyer szívemből kiömlő vérem!”
„Tépd ki a szívem, mely forrón lüktet, öld meg a lelkem, mely érted büntet, Büntet ő engem minden szent napon, Amíg ezt a Földet itt nem hagyom. Lassan felemészti lelkemet Ő, A minden sejtemben ott lüktető SZERELEM.”
„Szeress engem, szíved minden hevével, Szeress engem, szemed emésztő tüzével, Szeress engem, ahogy szereted a mát. Szeress engem, ahogy szereted magát A szerelmet, mit fáradhatatlanul forrón adok át Neked!”
„Ereimben lázasan lüktet az élet, Minden porcikám érted üvölt, érted! Szemem pilláin könny remeg, érzed?”
Egyedül télen
Egyedül sétálok a hideg utcákon, sétálok miközben rólad álmodom. Már nem is érzem a fagyos szelet, mert képzeletben ott vagyok veled. Újra átölelsz és hallom a hangodat, ahogy a fülembe súgod titkos vágyadat. Magadhoz szorítassz és ezt mondod halkan: "Az irántad érzett szerelmem halhatatlan!" Ekkor visszatérek a rideg valóságba, elmerengek: vajon ezt mondtad volna? Ha tényleg ezt mondtad és így is érezetél, akkor mi az oka hogy ily könnyen elfeledtél? Elhagytál és nem is néztél vissza, édes ajkaidat most más csokolhatja. Vérzik a szivem, ha a múlton merengek, mert felszakítják a sebeket a fájó emlékek. Előtörnek a rejtett könnycseppek, melyek a hidegben jéggé dermednek. De engem lassan elnyom az álom, "nem kell, nem kell a fájdalom!!!" Ezek voltak egy magányos lány utolsó szavai, Amikor egy fiú hagyta őt a hóban meghalni...
Múló érzelem
Szívemben még van helye, de már nem fog meg a tekintete régen összenéztünk,és én rá mosolyogtam, de ma már ez komolytalan.
Tudom, még egy kicsit szeretem, de már nem olyan hevesen Lassan,de múlnak az érzelmek, és vele együtt a sérelmek
Elfelejtelek, és tovább lépek, a vágyaink végleg eltűnnek Többet nem zavarhatsz öszze, mert vége, ÖRÖKRE...
Némán nézek ki az ablakon, mig egy könnycsepp legördül az arcomon. Nézem-nézem a téli tájat, de szivemet elönti a bánat. A táncoló hópelyhek fergetegében egy párocska sétál kéz a kézben. A fiú átöleli a lányt boldogan, majd összeforrnak egy szerelmes csokban. A szivem utoljára dobbant egy nagyot, ezzel jelezve hogy a lelkem távozott. Távozott abban a pillanatban, amikor a szivem megszakadt a nagy bánatban. A fiú a lányt ismét kézen fogta, majd eltüntek a távolba. Sokáig néztem még a téli tájat, de már nem érzetem többé fájdalmat. Nem tudtam sirni, se nevetni csak magamba roskadva lélegezni. Lehunytam a két szemem és ezt suttogtam csendesen: "Elhagyott a kedvesem!!!"
Vigyázz, mit mondasz! A szádon nincs backspace billentyű."
„A teljes igazságot kétféleképp lehet elárulni: vagy névtelenül vagy végrendeletben."
"Nincs olyan eszköz, melyhez az ember ne folyamodna, hogy megmeneküljön a gondolkodás fáradalmaitól!" T. A. Edison
"Az optimista kijelenti, hogy a lehetséges legjobb világban élünk, a pesszimista tart attól, hogy ez igaz." James Branch Cabell *
"A nevetés félelmetesebb fegyver, mint a kard." Lina Wertmüller *
"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megõrizd a nyulgalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd." Mahatma Gandhi *
"Ha még nem csináltál egy dolgot, próbálkozz meg vele háromszor. Elõször, hogy legyõzd a félelmedet. Másodszor, hogy megtanuld, hogyan kell csinálni. Harmadszor, hogy kiderítsd, szereted-e csinálni." Virgil Thomson*
"Ha egy fontos dolgot akarsz megértetni, nem szabad finomkodni, szellemeskedni. Használj cölöpverõt. Azonnal csapj le a lényegre! Azután végy lélegzetet, és csapj le a lényegre! Azután harmadszor - hatalmas robajjal." Winston Churchill *
"Nincs öregebb annál, mint akiben kihunyt a lelkesedés lángja." Henry David Thoreau *
"A világ tele van készséges emberekkel. Az egyik fele kész dolgozni, a másik fele kész hagyni õket dolgozni." Robert Frost *
"Ne félj a tökéletességtõl! Úgysem éred el sohasem." Salvadore Dali *
"Az optimista olyan fickó, aki hisz abban, hogy a légy azt keresi, hogyan juthatna ki a szobából." Samuel Goldwyn *
"A magányosokból lesznek a költők. Azokból, akiket nem értenek meg; vagy akik nem értik, hogy miért van úgy, ahogy van. Akik bár próbálnak alkalmazkodni, de rájönnek, ha belenyugszanak a dolgokba, ha beleolvadnak a körforgásba, lelkileg silánnyá válnak. Ők azok, akiknek ha elég elszántságuk lenne, ami rossz, ami közhely, azt mind-mind megváltoztathatnák. De senki nem érti őket. Vagy ha igen, akkor is csak a felszínt, a külcsínt veszik észre. "Milyen szépen rímel! Igazi mestermunka!" És a lényeg nem ez. Mert a kívülállók nem látnak a mélyére. Nem értik, mit is akart mondani, nem tudják felfogni, hogy ami azt a verset ihlette, az mekkora érzés, legyen az öröm, vagy épp mérhetetlen bánat. Az igazi költők azok, akik észreveszik az élet apró dolgait, a világ cseppnyi rezdüléseit. Csak sajnos kevesen vannak, akik valóban ilyenek. S ha vannak is, még kevesebben vállalják fel azt, amit tesznek, amit működtetnek. Mert ez a világ nem az ilyen érzékeny lelkűek számára van berendezkedve. S ezt mindnyájan tudjuk. Csak rajtunk múlik, hogy szembeszállunk-e ezzel, vagy szép lassan, észrevétlenül és akaratlanul belesüllyedünk a felszínbe, a közhelybe, és mindabba, ami körülölel minket."
A szerelem nem egy, hanem az egyetlen lehetőség, hogy boldogok legyünk." (Francoise Sagan)
"Szerelem, ha egyik a másikát repülni hagyja, de ha lezuhan, fél szárnyát kölcsönadja." (Szabó Éva: Szög és kereszt)
A bombáink okosabbak, mint egy átlagos középiskolás. A bombák legalább megtalálják Afganisztánt. - A. Whitney Brown
"Ami fél, azt el ne fogadd, Egészet akarj és egészet adj!" (Ady)
"Úgy élj a jelenben, hogy megbánás nélkül gondolhass a múltra." (Ady)
"Mi mindig, mindenrõl elkésünk. Késõ az álmunk, a sikerünk szívünk, nyugalmunk, ölelésünk Mi mindig mindenrõl elkésünk." (Ady)
| |